Egy csipetnyi szeretet
– Nagypapa, tényleg igaz, hogy a háborúban egy egész századot tettél harcképtelenné? – kérdezi kíváncsian az unoka.
– Igaz bizony.
– Katona voltál?
– Nem. Szakács.
Ha én nem is tettem harcképtelenné családom tagjait, de életem első süteményéről simán el lehetett mondani azt, hogy "Ez bizony, még a kutyának sem kell". Még, ha nem is úgy készítettem, mint a kezdő háziasszony a mákos babot, hogy kettőt lapozott a szakácskönyvben, de valóban ehetetlen volt az édesség, amit választottam. Elővettem egy –, a kezembe elsőként kerülő – szakácskönyvet, és elkezdtem lapozni. Alig tizennégy évesen, konyhai tapasztalat híján nem a nehézségi fokot néztem, hanem a sütemény nevének érdekes hangzását. Így találtam rá a Női szeszélyre, ami mint ahogy a neve is mutatja, elég szeszélyesre sikerült. A lépéseket –, amiket nem ismertem, és így lényegtelennek véltem –, egyszerűen kihagytam, ilyen volt például az is, hogy Süsd elő a tésztát! Mindent beletettem a tepsibe, és hogy mi lett a végeredmény? Egy ragacsos folyékony valami, ami nem akart összeállni, mint egy normális sütemény. Munkám gyümölcse bizony a kutya előtt landolt, aki némi gyanakvó szimatolás után úgy döntött, hogy inkább nem vállalja a kockázatot. Ettől kezdve, valahányszor meglátott a konyha közelében, tisztes távolságot tartott tőlem.
Szóval, valahogy így kezdődött a kapcsolatom a konyhával. Aztán komollyá vált. És maradt az is.
Sokáig mindenki azt hitte – én magam is –, hogy cukrász leszek. Szerettem a süteményeket, szerettem új dolgokat kipróbálni, és örömöt okozott, amikor valami végre úgy sikerült, ahogyan elképzeltem. Idővel mégis más módját választottam kreativitásom kifejezésének. De otthon azóta is rendszeresen főzök.
Több mint harmincöt éve erősítem a vegetáriánusok táborát, ezért nálam zöldség jöhet bármilyen mennyiségben. Akkoriban még furcsán néztek arra, aki nem evett húst. A "Mit eszel akkor?" kérdést szinte naponta megkaptam. Ma már a legtöbb étteremben külön vegetáriánus és vegán étlap várja a vendégeket. Sok minden változott azóta, de egy dolog nem: ma is ugyanúgy örömöt találok abban, hogy növényi alapanyagokból készíthetek finom ételeket.
A konyhában töltött idő már nemcsak a főzésről szól, hanem egyfajta irodává, tanulószobává is vált. Amikor zöldséget szeletelek, fűszereket válogatok vagy egy új recepten gondolkodom, közben egészen más dolgok is történnek bennem. Előfordul, hogy főzés közben angol nyelvű filmet nézek, mert így könnyebben ragadnak rám az új kifejezések. Sokszor ilyenkor találok ötletet egy cikkre, hallgatok motivációs előadókat, vagy egyszerűen csak rendet teszek a gondolataim között.

Különlegességek készíthetők zöldségekből. Forrás: RitaE (pixabay)
A vegetáriánus táplálkozásról
Bár nincs tudomásom arról, hogy akárcsak egy is vegetáriánus lett volna, de az szinte biztos, hogy táplálkozását már az ősember is kiegészítette gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerekkel, és levelekkel. Maga a vegetarianizmus a latin eredetű vegetabilis, azaz növényi szóból származik. A vegetáriánus személyek növényi eredetű élelmiszerekkel táplálkoznak, elutasítják az állatok megöléséből származó termékek fogyasztását. Az első modern-kori Vegetáriánus Társaság 1847-ben, Angliában alakult meg, de a vegetarianizmus először Indiában, és az ókori görög világban jelent meg. Mindkét esetben vallási és filozófiai törekvések miatt. Indiában a lakosság egy része hagyományként követi táplálkozásában, és életszemléletében az erőszakmentességet. Napjainkban a világ más területein is egyre népszerűbb a vegetáriánus konyha. Én magam is örömmel népszerűsítem ezt az életmódot. Sokan akkor is szívesen készítenek húsmentes ételeket, ha egyébként fogyasztanak húst. Egy jó zöldséges lasagne, egy illatos currys lencseragu vagy egy tartalmas gombapaprikás ma már nem számít különlegességnek, hanem természetes része lehet a családi asztalnak.

Az indiaiak táplálkozása nem egyoldalú. Forrás: Olga_Sk (pixabay)
Miért lesz valaki vegetáriánus?
A vegetáriánus életmód választásának különböző okai lehetnek. Sokan állatvédelmi szempontok miatt válnak zöldségevővé, másokat az egészséges életmód iránti elköteleződés hajt. Vannak, akik szellemi, vagy spirituális útra lépnek, és ott érik meg bennük az elhatározás. Az én döntésemet nem vallásos befolyásolás, vagy egészséges életre való vágy hozta meg, hanem nálam ez a felnőtté válás első lépése is volt. Egyszerűen azt éreztem, hogy ez az út közelebb áll hozzám. Ez nem egy hirtelen ötlet volt, hanem egy belső felismerés. Ráadásul egyfajta szabadságot adott, hogy végre eldönthetem, mit eszem, és jogomban áll azt venni magamhoz, amit szeretnék. Életem első komolyan – és önállóan – meghozott döntése az volt, hogy mostantól nem eszem húst. S ez annyira jól sikerült, hogy azóta életmódommá is vált. Később természetesen sokat olvastam a vegetáriánus táplálkozásról, megismertem mások nézőpontját, és új szempontokat is kaptam. De ezek már inkább megerősítették azt a döntést, amelyet korábban meghoztam.
A vegetáriánus életmódnak több formája is létezik. Van, aki tejtermékeket is fogyaszt, más a tojást is elhagyja, míg a vegánok életmódja messze túlmutat az étrenden. Erről részletesebben egy külön cikkben írtam.

Zöldséget az asztalra! Forrás: TungArt7 (pixabay)
Könnyű lépés a vallásosság felé
A Bhagavad-gítában olvasható egy gondolat, amely mindig közel állt hozzám. Krisna arról beszél, hogy a szeretettel felajánlott levelet, virágot, gyümölcsöt vagy vizet örömmel elfogadja. Mindig úgy éreztem, hogy ennek az üzenetnek a lényege nem az ételek felsorolása, hanem a szeretet. A Krisna-tudatos hívő (bhakta) szeretete kinyilvánítása miatt ajánlja fel az ételt az Úrnak, de ez egy egyszerű emberi kapcsolatban is bekövetkezhet.
Hiszen mi is pontosan ezt tesszük a hétköznapokban. Ha vendégeket várunk, igyekszünk a kedvenc ételüket elkészíteni. Ha valaki beteg, levest főzünk neki. Ha ünneplünk, tortát sütünk. Nem azért, mert az étel önmagában minden problémára megoldás, hanem azért, mert rajta keresztül tudjuk a legkönnyebben kifejezni, hogy fontos nekünk a másik ember. A legegyszerűbb alapanyagokból is lehet különleges ételt készíteni, hiszen nem feltétlenül a drága hozzávalóktól lesz emlékezetes egy fogás. Sokkal inkább attól, hogyan készül.

Az Istennek felajánlott étel, vagy virág fontos a hívőknek. Forrás: Rahul Genie (pexels)
Egészséges lehet-e a vegetáriánus étrend?
Az étkezés nem csupán szokás kérdése. Hatással van a közérzetünkre, az energiaszintünkre és hosszú távon az egészségünkre is. Természetes, hogy aki változtatni szeretne rajta, szeretné tudni, jó irányba indul-e. Valaki lehet vegetáriánus úgy is, hogy szinte kizárólag sült krumplit, fehér kenyeret és édességeket eszik. És lehet húsevő úgy is, hogy étrendje tele van friss zöldségekkel, gyümölcsökkel, teljes értékű gabonákkal és minőségi alapanyagokkal. Önmagában attól, hogy valaki nem eszik húst, még nem lesz egészségesebb. A különbséget az jelenti, miből áll össze a mindennapi étrendje.
Az elmúlt évtizedekben számos kutatás foglalkozott a növényi alapú táplálkozással. Ma már a táplálkozástudományi szakemberek többsége egyetért abban, hogy egy megfelelően összeállított vegetáriánus étrend minden életkorban biztosíthatja a szervezet számára szükséges tápanyagokat. Ugyanakkor odafigyelést igényel, hiszen bizonyos vitaminok és ásványi anyagok pótlására – például a B12-vitaminra – különösen ügyelni kell.
Az életmódváltás valójában egy tanulási folyamat is. Úgy, ahogy megtanulunk süteményeket sütni, új receptből ételt készíteni, ismeretlen fűszereket használni, úgy kell megtanulnunk azt is, hogyan tápláljuk megfelelően a szervezetünket. Ma már egészen más világban élünk, mint harmincöt éve, sokkal több információ áll a rendelkezésünkre. Könnyebben hozzáférünk szakemberek véleményeihez, dietetikusok tanácsaihoz, szakácskönyvekhez és olyan alapanyagokhoz, amelyek évtizedekkel ezelőtt még nem voltak elérhetőek. Én még szójával tanultam főzni, és ahhoz nagyon sok fűszert kellett adni, hogy jó íze legyen az ételnek.

Zöldségek, magvak és gyümölcsök - a vegetáriánus táplálkozás fontos alapanyagai. Forrás: dbreen (pixabay)
Miért szeretek főzni?
- Mert egy csomó izgalmas dolgot csinálhatok közben: tanulhatom az angolt úgy, hogy angol nyelven nézek egy filmet; hallgathatom a kedvenc motivációs előadóim egyikét; ötletelhetek egy új cikken.
- Mert fejleszti a kreativitásomat.
- Mert összegyűjthetem a kitalált és a kedvenc receptjeimet, akár egy ilyen városi magazinra.
- Mert megtanulok bánni az ízekkel.
- Mert megismerem más nemzetek ízvilágát és étkezési kultúráját azzal, hogy kipróbálom az ételeiket (ilyen a francia és az indiai is).
- Mert örömmel tölt el, ha pillanatok alatt elfogy az étel.
- Mert minden alkalommal belevarázsolhatok az ételbe egy kis figyelmet, szeretetet.
Hiszem, hogy a főzés sokkal több, mint receptek követése. Egy tányér ételben ott van az időnk, a figyelmünk, a kreativitásunk és egy darab belőlünk is. Talán ezért ízlik a legjobban az az étel, amelyet szeretettel készítenek. Akár húsos, akár húsmentes, egyetlen hozzávaló sem pótolhatja azt az apró, mégis legfontosabb fűszert, amelyből mindig érdemes egy kicsivel többet tenni az ételbe: egy csipetnyi szeretetet.
Forrás:
saját gondolatok
Felső kép: Gustavo Fring (pexels)
Városi Magazin cikkajánló
