Ma természetesnek vesszük, hogy a gyerekek játszanak, mesét hallgatnak, óvodába járnak, és a szüleik igyekeznek szeretettel, türelemmel nevelni őket. A történelem nagy részében azonban egészen más volt a helyzet. A gyermeknevelés mindig alkalmazkodott az adott kor életkörülményeihez, vallási nézeteihez és társadalmi elvárásaihoz. Volt idő, amikor a játék jelentette a tanulást, máskor a szigorú fegyelem számított a legfontosabbnak, később pedig megszületett az a gondolat is, hogy a gyermek nem „kis felnőtt”, hanem önálló személyiség, akinek saját igényei és fejlődési szakaszai vannak.

Utazzunk vissza az időben, és nézzük meg, hogyan nevelték gyermekeiket őseink!

Az őskor – amikor a játék készítette fel a gyerekeket az életre

Az őskori emberek számára a túlélés volt a legfontosabb. A gyerekeknek már egészen fiatalon meg kellett tanulniuk mindazt, amire felnőttként szükségük lesz: hogyan kell tüzet rakni, élelmet gyűjteni, vadászni vagy éppen egyszerű eszközöket készíteni.

Nem tankönyvekből tanultak, hanem megfigyeléssel és utánzással. A felnőttek munkáját figyelték, majd játék közben próbálták utánozni őket. A régészek számos olyan apró, kőből, csontból vagy fából készült tárgyat találtak, amelyek valószínűleg a felnőttek szerszámainak és fegyvereinek kicsinyített másai voltak. Ezek egyszerre szolgáltak játékként és tanulási eszközként.

Ebben a korban a fiúk és a lányok között még nem volt éles különbség a nevelésben. Ahogy növekedtek, fokozatosan vették át a közösség különböző feladatait, de kisgyermekként együtt tanultak és játszottak.

Az ókor – amikor a nevelés a társadalom jövőjét jelentette

Az ókori civilizációk már nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyermekek nevelésének, bár a lehetőségek nagyban függtek attól, hogy ki milyen családba született. A kisgyermekek többnyire hét éves korukig a családban nevelkedtek. Meséket hallgattak, dalokat tanultak, játszottak, és közben elsajátították a közösség szokásait. Kedvelt játékaik közé tartoztak a labdák, babák, fakockák és különféle ügyességi játékok.

Gyermekek labdajáték közben – római kori ábrázolás (Kr. u. 2. század). Forrás: Marie-Lan Nguyen (2009), wikimedia commons

Hétéves kor után azonban a fiúk és a lányok útja sok helyen különvált. A tehetősebb családok fiúgyermekei iskolába jártak, ahol írni, olvasni, számolni, zenélni és sportolni tanultak. A lányok többsége otthon maradt, ahol a háztartás vezetését, a gyermekgondozást és a családi feladatokat sajátította el.

Az ókori világ azonban korántsem volt egységes. Míg Athénban a műveltség számított fontosnak, addig Spártában a fiúkat elsősorban katonának nevelték. Már gyermekkoruktól kemény fizikai kiképzésben részesültek, hogy később erős harcosokká váljanak.

Az ókori Görögországban a gyermekek különféle terrakotta játékfigurákkal is játszottak. A játék nemcsak szórakozást jelentett, hanem a tanulás egyik fontos eszköze is volt. Forrás: wikimedia commons

A középkor – amikor a család és a munka kéz a kézben járt

A középkorban a család maradt a gyermeknevelés legfontosabb helyszíne. A gyerekek sok időt töltöttek szüleik mellett, és már fiatalon bekapcsolódtak a mindennapi munkába. Segítettek az állatok körül, a földeken, a műhelyekben vagy a háztartásban. Akkoriban ez természetes része volt a felnőtté válásnak.

Késő középkori mezőgazdasági naptár (kb. 1470). A kézirat az évszakokhoz kötődő munkákat és a vidéki élet mindennapjait ábrázolja. Forrás: wikipedia

A tehetősebb családok gyakran dajkát fogadtak a csecsemők mellé, különösen a nemesi körökben. Ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy a szülők kevésbé szerették gyermekeiket, inkább a kor társadalmi szokásaihoz tartozott.

A középkor végére egyre több iskola és kolostori intézmény működött, ahol elsősorban a fiúkat tanították. A lányok közül sokan otthon tanulták meg a háztartás vezetését, mások kolostorokban kaptak nevelést, ahol az írás, az olvasás, a kézimunka és a vallási ismeretek is helyet kaptak.

A fegyelem nagy szerepet játszott a nevelésben, és a testi fenyítés sok családban, valamint az iskolákban is elfogadott módszernek számított. Ma már ezt nehéz elképzelni, de akkoriban sokan úgy gondolták, hogy ez segíti a gyermek helyes útra terelését.

A reformáció – amikor felértékelődött az olvasás

A 16. században új szemlélet kezdett kibontakozni. A reformáció egyik fontos célja az volt, hogy az emberek maguk is olvashassák a Bibliát, ezért egyre nagyobb hangsúlyt kapott az írás és az olvasás elsajátítása.

Biblia Sacra (Lyon, 1554). Jean de Tournes kiadása Bernard Salomon fametszeteivel. A reformáció idején a Biblia tanulmányozása és az írás-olvasás elsajátítása kiemelt szerepet kapott a nevelésben. Forrás: metmuseum.org

Bár az oktatás továbbra sem volt mindenki számára egyformán elérhető, egyre több településen nyíltak iskolák, és fokozatosan nőtt az írni-olvasni tudók száma. A pedagógusok is egyre inkább felismerték, hogy a gyermekeket életkoruknak megfelelő módon érdemes tanítani.

A 18. század – amikor megszületett a gyermekkor új képe

A felvilágosodás idején jelentős változás következett be a gyermekekről alkotott gondolkodásban. Egyre többen vallották, hogy a gyermek nem egyszerűen egy „kis felnőtt”, hanem saját fejlődési szakaszokon megy keresztül, ezért más bánásmódot igényel.

Ebben az időszakban Európa különböző országaiban eltérő nevelési módszerek alakultak ki. Angliában működtek úgynevezett dame schoolok, ahol többnyire idős asszonyok felügyeltek a kisebb gyermekekre. Hollandiában játékos foglalkozásokat is alkalmaztak, Franciaországban pedig olyan intézmények jelentek meg, ahol a kézimunka mellett a nyelvi készségek fejlesztésére is figyelmet fordítottak.

A családok szerkezete is fokozatosan átalakult. Egyre gyakoribbá vált a kisebb, szülőkből és gyermekeikből álló családmodell, így a gyermekekre több figyelem és személyes törődés jutott. Az apák is egyre aktívabban részt vettek gyermekeik nevelésében, ami korábban kevésbé volt jellemző.

Jean-Baptiste Pater: The Golden Age című festménye, készült: kb. 1730-as évek; forrás: metmuseum (közkincs)

A 19. század – megszületnek az első óvodák

A 19. században a gyermeknevelés új korszakba lépett. Megjelentek azok az intézmények, amelyek már nem csupán felügyeltek a kisgyermekekre, hanem tudatosan segítették fejlődésüket.

The Dame’s Absence” (1857), Illustrated London News. A 19. századi Angliában működő úgynevezett dame schoolok egyszerű falusi oktatási formát jelentettek, ahol idős nők tanították a gyerekeket alapvető ismeretekre. Forrás: The Metropolitan Museum of Art

Magyarországon mérföldkőnek számított, amikor 1828. június 1-jén Budán, Krisztinavárosban megnyílt az első óvoda, az Angyalkert. Alapítója, Brunszvik Teréz felismerte, hogy a kisgyermekek fejlődését játékokkal, közös foglalkozásokkal és szeretetteljes neveléssel lehet a leghatékonyabban támogatni. Az óvodában a gyerekek énekeltek, játszottak, mozogtak, fejlesztő feladatokat végeztek, és fokozatosan felkészültek az iskolai életre. Ez a szemlélet akkoriban forradalmian újnak számított.

A varrás évszázadokon át a lányok nevelésének fontos része volt. A kézimunka nemcsak hasznos készségnek számított, hanem a mindennapi élethez is nélkülözhetetlen volt. Forrás: wikimedia commons

Mit tanulhatunk mindebből?

Ha végigtekintünk a gyermeknevelés történetén, jól látható, hogy minden korszak a saját értékrendje szerint próbálta felkészíteni a következő nemzedéket az életre. Az őskorban a túléléshez szükséges tudás volt a legfontosabb, az ókorban a társadalmi szerepek, a középkorban a munka és a vallás, később pedig egyre nagyobb hangsúlyt kapott az oktatás és a személyiség fejlesztése.

Napjainkban már tudjuk, hogy a gyermekek nemcsak tudást, hanem szeretetet, biztonságot, játékot és odafigyelést is igényelnek. Bár a nevelési módszerek folyamatosan változnak, egy dolog évezredek óta közös: minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke felkészülten, boldogan és sikeresen induljon el az élet útján.

A gyermeknevelés története nem csupán arról szól, hogyan bántak régen a gyerekekkel, hanem arról is, hogyan változott az ember gondolkodása önmagáról, a családról és a jövő nemzedékeiről.

Forrás: 

wikipedia

Felső kép: Gyermekek labdajáték közben – római kori ábrázolás (Kr. u. 2. század). Forrás: Marie-Lan Nguyen (2009), wikimedia commons